Régóta tudjuk, hogy az emberi vastagbélben kolonizáló baktériumok, vagyis a bélflóra/mikrobiom befolyásolja immunrendszerünket, ezáltal egészségünket. Több kísérletben is kimutatták már, hogy a mikrobiom összetételére és működésére a táplálkozási szokásaink vannak a legnagyobb hatással. Valamint az is ismert, hogy az étrendünk megváltoztatása rövid időn belül modulálja a bélflóránkat. Korunk civilizációs betegségeiben közös, hogy krónikus gyulladással járnak. Érdekes egybeesés, hogy a bélflóra megváltozása az iparosodás, városiasodás hatásra jól dokumentált jelenség. A z egyik élelmiszercsoport, aminek bizonyítottan jótékony hatása van az emberi bélflórára a fermentálással készült ételek csoportja. Ide tartoznak például: savanyúkáposzta is Átfogó, tanulmányokban bizonyították a fermentált ételek fogyasztásának kapcsolatát a diabetes, a daganatos és kardiovaszkuláris megbetegedések csökkent rizikójával. Erősíti a gyomorsavat, az emésztési folyamatok így tökéletesen tudnak működni, nem indulnak el a megemésztetlen anyagok hatására a gyulladási folyamatok.